2026. június 24.

Rack Autó X Budaörs Handball 2026-ban is

Nagy örömünkre szolgál, hogy továbbra is a Moyra-Budaörs Handball csapatának támogatói lehettünk!

Rack Autó X Budaörs Handball 2026-ban is

A lányok május végén a klub történetének második legjobb helyezésével és eddigi legmagasabb pontszámával (21 pont) zárták a kilencedik NB I-es szezonjukat. A tavaszi óriási hajrá – amikor is áprilisban és májusban hatból öt mérkőzést, köztük egy fantasztikus négyes győzelmi szériát hozott le a csapat – hűen mutatja a klub erejét és elszántságát.


Lokális gazdasági szereplőként kiemelten fontos számunkra a helyi értékek és közösségek támogatása. A Moyra-Budaörs Handball nemcsak a felnőtt mezőnyben bizonyít, hanem az utánpótlás-nevelésben is elképesztő munkát végez:


A női ifjúsági és serdülő csapatuk is országos harmadik helyezést ért el – mindezt az állami akadémiák gyűrűjében!


Az LU15-ös és FU15-ös korosztályok pedig szintén az elitben, az országos ötödik helyen végeztek.


Büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen tudatosan építkező, a felnőtt sikerek mellett a jövő tehetségeire is ekkora hangsúlyt fektető klub partnerei lehetünk. Gratulálunk a játékosoknak és a szakmai stábnak a szezonhoz!


Videó

Betöltés ...